Blur - TESZT



Nem is olyan rég, ha jól emlékszem még, játszottam egy... játékon. A Split Second volt az, melyben nagy vihart kavart, hogy állandóan... romboltam. Most itt vagy velem - dehogy- és a Blur is velünk igen, a motorhang is nekünk szól! Hasonlítsuk össze, legyen teszt belőle... OMG!

Én kérek elnézést Soltész Rezső rajongóitól, hogy e nagysikerű számot „újrahangszereltem”, ez van akkor, ha még tudtam volna aludni egy kicsit!

A lényeget talán sikerült leszűrni. A HunGamer egy újabb teszttel fog gazdagodni, melynek fő témáját a nemrég megjelent Blur fogja adni, ám kicsit rendhagyóan összehasonlítás íze is lesz a szinte ezzel egy időben megjelent
Split Seconddel (SS) kapcsolatban.


Konzolport. Ezt a szót minden mai valamire való fiatal ismeri. A Blur is egy ilyen program, ha azt vesszük, hogy épp Pc-n fogunk nekiesni. Az ilyen átiratok közt lényegi különbség nincs, de azért megemlítem, hogy az általam preferált Pc helyett ezt a játékot konzolon sikerült kipróbálnom.

Egy már megkezdett karrierbe csöppentem bele, így a baráti információn kívül, - „figyu most aztat nyomjad. Vigyázz!” - ellátogattam a kezdő úrvezetők menüpontjába ahol szöveges, esetenként mozgókép formájában tárult elém a tennivalók mikéntje.

Itt ijedtem meg először - és utoljára, hogy a nem épp kontrollerhez szokott kezem, hogy fogja lekezelni a műveleteket, végül egy - egy menet végén polip formára alakulva kér majd nyugtató masszázst.
Szerencsére ez nem történt meg. Még nekem is sikerült hozzászoknom az irányításhoz, többször is hoztam a #1 pozíciót.


Arcade versenyjátékról van szó, ezt tudjuk, ilyen a SS is, de ahogy az is, a Blur is kevés lett volna extrák nélkül. A SS esetében ez a rombolhatóságot jelentette, mind a pálya mind ellenfeleink tekintetében. A Blur is hasonló alapokon nyugszik, de lássuk, hogy is épül fel pontosan a játék.

Valódi autómárkák plusz néhány egyedi építésű verda és körpályák a világ nagyvárosaiban, ez lesz az alapanyag a levesünkhöz. A fűszerezés már komplikáltabb.
Az első hely a cél, ez nem kétséges. Ahhoz, hogy ez a legkönnyebben menjen a pályán felvehető extra dolgokat úgynevezett PowerUp-okat (PU) fogunk találni/használni.

Minden jármű, három slottal rendelkezik, így értelemszerűen három PU lehet egyszerre nálunk. Ezek a felvehető extrák elég változatosak, így találunk benne aktív és passzív támadó illetve védekező jellegűt is. Hirtelen nem tudnám felsorolni az összeset, de úgy vélem a legfontosabb elemeket mind sikerült belepakolni, többet nem is tudtam volna elképzelni. Hasonló hatású, de eltérő nevű extráknak valljuk be sok értelme nincs, csak bonyolítja és átláthatatlanná teszi a rendszert.
Ez úgy tökéletes, ahogy van.


A felvett PU-ok használata egyszerű, egy gombnyomásra aktiválhatóak, viszont sikerült ezt is megbolondítani - jó értelemben! Egy részük előre és hátra irányba is aktiválható, így abban az esetben, ha megszereztük az első pozíciót, akkor ez eddigi támadó taktikát védekező módra váltjuk és nem előre, hanem hátrafelé lövöldözünk, de nem mellékesen megemlítem, hogy a felvehető elemek közt szereplő Nitro, hátrafelé kvázi vészfékként fog működni.

Azért, hogy az érdeklődés hosszú távon fennmaradjon a Blur is kapott egy fejlődési rendszert. Az ilyenek többsége a minél jobb helyezés elérésére ösztökél, de itt elsődlegesen a rajongótáborunk növelése a cél. A rajongók száma lényegében az XP, így ezt növelve tudunk szintet lépni, mikor is újabb autók, vagy mod-ok fognak a rendelkezésünkre állni.

Rajongói létszám növelésére a legegyszerűbb mód ha... játszunk. Persze vannak célzott módszerek, hogy drifteljünk egy nagyot, vagy hátrafelé lőve likvidáljuk egy ellenfelünket stb., de ez mind jönni fog magától. Amit viszont mindenképp meg kell említeni, hogy minden versenyen vannak rajongói célok, amiket teljesítve plusz extrákat (mod) is kaphatunk.


Az új verdákra nem érdemes szót vesztegetni, értelemszerűen folyamatosan jobbak lesznek, ami igazán érdekes azok a mod-ok, módosítások, tuningok ha jobban tetszik.
Ha a versenyeink alkalmával sikerül teljesíteni egy elvárt rajongói ponthatárt vagy egy rajongói feladatot - rendszerint checkpoint - akkor modokat kapunk. Ezeket használva az autón a PowerUp-ok fejleszthetők. Például nem három, hanem 4 kilőhető plazmagömb, vagy nagyob hatósugarú lökéshullám - hogy mit használunk, csak tőlünk függ.

Játékmódokból nincs sok, ami elsőre nem hat bíztatóan, de a taktikázási lehetőség ezt feledtetni fogja! Az egyjátékos kampány elég hosszú, de van benne potenciál!


Taktika. Ha már így szóba került beszéljünk a multiról, ennek is a csapat alapú versenyeiről, merthogy igen van! A többi módozatot biztosan sejtitek, „mindenki mindenki ellen és a többi” a könyökünkön jön ki.
A PU-k kapcsán egy dolgot nem említettem csak, ez pedig az, hogy ezeket nemcsak felvenni, hanem lerakni is lehet. Istenítem, pedig ez egy olyan dolog, ami szinte elvárható volt. Egy taktikus nem önző csapattal, csapattagokkal eszméletlen jó móka. Sikerült megkaparintani egy jó extrát, amit nyomorgó csapattársunk épp tudna hasznosítani, hát dobjuk le neki.
- kell hozzá összhang, így elsőre lehet nem fogunk találkozni ilyennel, de ha más nem akkor mi segítsük így a csapatot a győzelemhez!


Nem írtam bekezdés címeket így a végszóhoz közeledve sem fogok. Pedig egyszerűen lehetne az, hogy összehasonlítás.
Ha olvastátok a SS tesztet, annak a végét úgy fejeztem be, hogy felvehető lerakható dolgokért kiáltok. Lehet már akkor mondtátok, hogy Tomi, te a Blurt várod igazán! Igaz, számomra ez volt a befutó, de mégis objektíven kellett és kell is írni róla. Megvoltak a maga erényei és negatív dolgai is ugyanúgy, mint e teszt alanyának a Blurnak.

Kezdjük ott, hogy grafika terén a Blur nem alkotott maradandót. Alapvetően minden rendben van vele, szép, gyors, de semmi extra; a SS után a pályák kidolgozottsága viszont csapnivaló. Egyszerű nagy terek és ennyi. Tény, hogy a játékmenetek közti eltérés megkívánta ezt, de szerintem némely pálya túl nyíltra sikeredett.
Annak ellenére, hogy a Blurban több a lehetőség ellenfeleink dolgának megkeserítésére, a SS mégis akciódúsabb, pörgősebb, tipikusan olyan játék, ami elé negyed órára is oda lehet ülni.


A Blur nem ilyen, de talán emiatt lesz időtállóbb. A multis lehetőségek kétségkívül jobbak, csapatalapú versenyen a taktika az úr! Röviden, ami egyiknek az előnye az a másik hátránya és fordítva.

Rombolható pályákért kiáltok, csak, hogy legyen egy kis deja vu. Folytatásokra szerintem számíthatunk, de azt kívánom, dolgozzanak össze! Igaz így csak egy játék lesz, így nincs rivalizálás, de kit érdekel, nekünk jó programok kellenek nemigaz!


+ póverápok...
+ ...melyek kiváló taktikázási lehetőséget teremtenek...
+ ...főleg multiban

- ötlettelen pályák
- póverápon kívül semmi

100-ból 85 pontra értékelem.

Összes oldalmegjelenítés