Kane and Lynch 2: Dog Days - TESZT


A Kane and Lynch című játék először 2007-ben egy szomorkás ősszel mutatkozott be a játékos társadalomnak, amely nem aratott osztatlan sikereket. Egyébiránt egy Gamespotos balhé is volt a játékkal kapcsolatban, amit mára már nem részleteznék.



A Kane and Lynch második rész esetében a Square Enix úgy gondolta, hogy célszerű a Mafia 2 megjelenésének hetébe bedátumozni a nagy napot. Minő meglepetés az angoloknál első helyen nyitott a játék. A folytatásban visszatér a játékos világ egyik legnagyobb két anti-hőse, Kane és Lynch. Ebben a részben kizárólag Lynch szociopata karakterét irányíthatjuk, mindösszesen egy városban, Shanghai-ban. A játék sztoriját, ami azt illeti gyakorlatilag nincs is neki. A történetet egy darab zsebkendőre is letudnánk firkantani, nagyjából arról van szó, hogy Lynch bajba került és felhívta legjobb cimboráját, Kane-t, hogy most az egyszer, utoljára segítsen neki. Ázsiai barátnőjét a helyi alvilág elrabolta, nekünk pedig egyszerűen vissza kell szereznünk Lynch szeretett nőjét. Lényegében és nagyvonalakban a történet nagyon összecsapott és nem mellesleg meglehetősen sablonos is. De az IO Interactive nem erre pályázott, hanem a játékélményre és a stílusra, melyek szerencsénkre a teljes játékprogram legnagyobb erősségei.



Amikor elindítjuk a Steam támogatású játékot, láthatunk egy eléggé szép menüt, ahol szó szerint zajlik az unalmas shanghaji szomorkás és komor élet. A hadjárat elindítása után pedig a legtöbb gamer azon veszi magát észre, hogy ez a játék egy meglehetősen dokumentarista jelleggel készült a rajongók számára. Hála a kamera mozgásának, nem csak ketten vagyunk a sztoriban, hanem összesen hárman, hiszen mögöttünk van egy amatőr kézi kamerás, noname szereplő is, aki a jeleneteket veszi fel. Akár így is lehet értelmezni. Akció közben az egész látvány, ennek a technikának köszönhetően a 70-es, 80-as évekbeli régi klasszikus hongkongi akciófilmekre hajaz. Ha Lynch-el rohanunk előre, akkor a kamera kissé beremeg, folyamatosan rángatózik. Szegény operatőr fut is utánunk, foghatná azt a kamerát precízebben is. Már nem azért. Ami még a látványvilágot illeti, sajnos ki lettek kockázva a 18 éven felüli tartalmak, tehát a játék típusától, amit el várna az ember nem lesznek a képernyönkön dögös nők, pucér szexi seggek, helyettük leginkább a brutális és véres jelentek kapnak majd szerepet.



A piszkosul rövid történet 11 fejezetre van fel osztva, melyekben az első 10 fejezetben kizárólag Lynchet irányítjuk, Kane pedig ezalatt természetesen hűen kitart velünk. Azonban parancsokat kiosztani már nem tudunk neki, pedig az első részben meglehetősen jól jött ez a konfiguráció, bár az is igaz, hogy a Dog Days összecsapott küldetés felépítése miatt egyáltalán nem igényli az efféle parancssorok kiosztását. A játékban nagyon kevés emlékezetes küldetések fedezhetőek fel, most így visszagondolva, csak kettő jut eszembe, a második küldetés illetve a helikopteres rész.



A játékmenet gyökeresen megváltozott, javítottak az első részben bevált fedezékrendszeren, amelyet egy gomb lenyomásával tudunk aktiválni. A kiszemelt fedezékünk sosem lehet biztonságos, mert amortizálható, főleg a fa és műanyag tárgyak. Oda lehetőleg nem bújunk, mert könnyen szétlövik az ellenségek. Sajnos a fejlesztőknek hála, egyáltalán nem tudunk gránátokat vagy füstbombákat dobálni az ellenfeleinkre, helyette a pályákon itt-ott elszórva találunk benzines kannákat, gázpalackokat, olajos hordókat, melyeket eldobni tudunk feléjük. De kötve hiszem, hogy ez szórakoztató lenne a sokadik tevékenység után, inkább időpocsékolás a felesleges gamer idejéből. Egyszer-kétszer kapunk az alkalmon, de utána már rém unalmas lesz kannákat pontosan dobálgatni az ellenfelekhez



A játékmenet tehát nagyon megváltozott, az egész történet egy sínen halad, nagyon lineárisra sikerült, ettől még az első részben is sokkal nagyobb terek voltak, illetve meglehetősen kalandosabb volt, hiszen hőseinkkel bejártuk a fél világot anno. A játék AI-ja is felemásan teljesít, hol bamba viselkedésű, hol pedig felér egy emberi ésszel is, szerencsére ebből nagyon kevés helyzet van. S főleg a kommandósoknál van ez a szisztéma. Az ellenfeleink sem túl változatosak, vannak a banda tagok, a rendőrök, pár véreb és mint már említettem a kétes vielkedésű kommandósok valamint a katonák. Kihívást csak utóbbi kettőtől várjunk. A fegyverfelhozatal meglehetősen szegénykés, a puskákat, gépfegyókat és a lőszereket a leölt ellenfeleinktől tudjuk majd felvenni.



Grafikailag a látványvilág távolról szemlélve meglehetősen sötét és egyben hangulatos összképet nyújt, de mindezeket közelebbről szemlélve arra a következtetésre jutottam, hogy elég kidolgozatlanok a textúrák minősége. Bár ez érthető is, hiszen a Hitman Blood Money grafikai – engine - motorját használják. A hangok terén nem panaszkodhat a játék, igazán jól sikerültek a szinkronok, meg úgy máskülönben az egész stílus is.



Ha végeztünk a sztori vonallal, akkor érdemes elkezdeni Online kooperatív támogatással még egyszer neki esni a sztorinak, de véleményem szerint sokadjára már túlságosan unalmas lehet ez a mód is. Így inkább a multiplayerben van némi „továbbképzési” lehetőségünk. A többjátékos és single demóról már írtunk beszámolót, majd tessék elolvasni azt is. Semmi sem változott, csak több játékmód érhető el.



Végszónak mit is tudnék írni? Sajnos pofátlanul rövid a játék single része, közel 4-4.5 óra alatt végigjátszható. Ebbe a játékba csak is a stílus és a látvány összképe miatt érdemes belekóstolni, mert dokumentarista jellegével a fiúk valamit letettek az asztalra, hogy egyáltalán ne nevezhessük csípőből rossz játéknak, mert bizony a Kane and Lynch 2 nem egy rossz játék, de ugyan akkor közel sem annyira jó. Valahogy a kettő minősítés között vacillálok: közepestől jobb játék lett! Vannak jó és hangulatos pillanatai, és nem győzöm hangsúlyozni a játék remek stílusát sem…Utóbbival - legalábbis nálam - tarolt a játék!

Pros:
+remek stílus
+pörgő játékmenet
+kooperatív mód
+néha látványos

Cons:
-rövid kampány
-gyenge multipalyer
-gyenge történet
Értékelés
7.5Játékmenet:

Felebarátainkkal játszva egész élvezetes a gameplay, egyedül játszva azonban gyorsan unalomba fulladhat.
8.5 Hangulat: 

Kane and Lynch téma. Kell ennél több?
8.0Grafika: 

Shanghai látványvilága szépen kidolgozott, bár inkább zárt épületekben, sikátorokban, a város több körzetében fogunk lődözni.
9.0Hangok: 

A fegyverekkel és a szinkronhangokkal nincsenek gondok, de azért a sztori / gameplay alá több zene is elférhetett volna
5.5Szavatosság:

A játék leggyengébb része. A sztori pofátlanul rövid, de legalább ezen része cooperative módban élvezetes.
Summary
7.7Lehetett volna sokkal jobb is a Kane and Lynch folytatása, de a készítők eléggé mellé trafáltak. Kizárólag a barátainkkal élvezetes a játék, egyedül hamar unalomba fulladhat az amúgy is gyenge sztori.

Összes oldalmegjelenítés